Ti hallottatok már arról, hogy a víz kifésüli a parókát? Mert én nem. Úgy döntöttem, megosztom veletek, hogy én hogyan szoktam parókát fésülni. Nekem ez a módszer vált be, és szerintem így lehet a legkevesebb áldozat nélkül csomómentesíteni egy parókát. - Ugyanis hiába vigyáz rá az ember, egy con után elkerülhetetlen, hogy a parókánk úgy nézzen ki, mint amit a kutya szájából rángattak ki.
Előtte Utána
Az ilyen csomókat is le lehet küzdeni :D ( na meg az ennél jóval durvábbakat is ;D )
Hogyan is kezdjünk neki?
# 1 : A parókát tegyük bele egy lavór öblítős vízbe. Nincs konkrét mértéke, meg mindegy, milyen márkájú. Én úgy szoktam, hogy Annyi víz, ami ellepi a parókát, és ebbe teszek 1 kupaknyi öblítőt, majd ebben hagyom ázni 1-2 napot. Ettől illatos lesz, és egy kicsit jobb lesz a tapintása.
- Miután a paróka kikerül a vízből, alaposan le kell öblíteni, mert az sem jó, ha öblítősen estek neki, esetleg belevasaljátok az öblítőt a szálakba.
# 2: Rögzíteni kell egy magas helyen, ahol rendesen lelóg, és olyan magasan, hogy lehessen fésülni. Én babafejeket használok, de akinek nincs, az egy vízzel teli töltött üveggel is helyettesítheti, vagy akármi :D A lényeg, hogy jól rögzíteni lehessen, hogy ne essen le.
#3: Ehhez a lépéshez szükséges tudni, hogy a paróka egy sapkára rávarrt tincsesített, szintetikus hajból áll.
Attól kócos, hogy ezek a "tincs szintek" ( fogalma sincsen, hogyan tudnám jobban körülírni ) Egymásba gabalyodnak, meg a hajszálak összekuszálódnak.
Ezeket a szinteket kell szépen elválasztani egymástól, fentről lefelé haladva.
- itt látszik, hogy ilyen kis bigyókból áll össze, egy vonalban vannak felvarrva a hajak, körkörösen a sapkán. Ezeket kell úgy elválasztani, hogy maximum 4 kis szintecske legyen egybe rakva. A legegyszerűbb fentről lefelé haladva szétválogatni. Ezeket alaposan rögzíteni kell, mert különben ugyanúgy összeakadnak. 
- itt látható az első kis szintecske, amit csináltam. Ezeknek a parókáknak általában fix a fejtetőn a közepe, célszerű ennek a széleit megkeresve szétszedni az első adag hajat.
- Miután kész az első, haladhatunk szépen lefelé, ahogyan a képeken is kinéz:

- egészen addig folytassuk a válogatást, míg végül csak a legalsó rész marad. A gubancok miatt kicsit nehéz lehet szétszedni, de pár fésűvel és az ujjainkkal egészen könnyen szétválasztható.

#4: Mikor szépen felkontyolgattuk a szinteket, kezdjük el fésülni a kis tincsecskét a következő módon:
♣ Amire szükséged van:

- ritka fogú hajkefe
- hajvasaló
- türelem :D
○ A videón nem nagyon látszik, de éppen óvatos mozdulatokkal bontogatom a csomókat ˇwˇ
○ Nem szabad tépni, mert akkor elszakadhat a varrás és a tincs, az meg csúnya, és visszavarrni sem a legkellemesebb dolog.
○ A hajkefével szépen kibontom a nagyobb csomókat, a tupír fésűvel pedig később az apróbbakat addig, amíg teljesen akadálytalanul végig nem tudom húzni a tincsen
○ Ne a lábam meg a kupit nézzétek, és bocsi a gagyi telos minőségért, de a gépem úgy döntött, hogy utál, és hiába csináltam meg extraübermenőn a videót, nem hajlandó elmenteni... De majdnem látszik aminek kellene.... :'3
#5: Amikor készen van egy tincs kifésülése, akkor óvatosan vasaljátok ki - ha hőálló a paróka, akkor azon a hőfokon, amit bír - én úgy szoktam, hogy a legalacsonyabb hőfokra állítom a hajvasalót, és amint egy kicsit melegszik, folyamatosa fésülés mellett vasalom a tincset ( kell a folyamatos fésülés, így nem tapadnak össze a szálak, és nem lesz sprőd a paróka vége ) , és ahogy eléri a 120°-ot, kikapcsolom és hagyom visszahűlni. ( bár általában mire felmelegszik, meg vagyok a tinccsel :D )
- ezután lazán összefogom a tincset, és jöhet a következő fésülése ugyanígy, mikor a második tincs is kész, kiengedem az előzőt és óvatosan összefésülöm őket, aztán megint összefogom, kivasalom stb. - így haladok végig az egész parókán.


#6: Ha ezzel is készen vagyunk, akkor már csak annyi a dolgunk, hogy az egészet ismét átfésüljük, majd kivasaljuk - különösen a végeket, hogy ne legyen olyan ronda és a szálak rendesen összeálljanak.
#7: Üljünk és nézzük, milyen ügyesek voltunk :DDD
Remélem sokatoknak segítettem :)
Légyszi lájkoljátok a facebookos oldalunkat, és kövessetek további tutorialokért :D



